Újabb félkész jegyzet, 13-ból csak 5 tétel került begépelésre.
Egyik órán vettünk pár prímtesztet, valamint házi volt, hogy ezeket kódoljuk is le Magmaban esetleg más CAS-ben. A szakdogámat elvileg Maple-lel írom, szóval kézenfekvő volt ezt választani. Biztos lehetne javítani rajtuk, hatékonyabban megírni. Javaslatokat szívesen fogadok.
Ezen szeretnék változtatni :)
Tegnap letudtam az utolsó vizsgát, de már délután túl fáradt voltam, hogy belevágjak. Közben kiderült, hogy ma délben megint utazhatok jegyet beíratni, most délelőtt pedig a munkavállalói kiskönyvet váltottam ki. Este kisebb parti, holnap hajnalban indulás nővérem diplomaosztójára. Jövőhét hétfőtől munka, így tanulásra maradnak a hétvégék.
Voltam a találkozón, kaptam 115 pontot, így most már én is hitelesíthetek másokat :)
Nagy terveim voltak erre az egy hétre, amíg itthon kell lennem a gipsz miatt. Elterveztem, hogy a korábban elkezdett dolgaimat befejezem, de megint nem jött össze.
Tartalom:
Kvadratikus maradékok, diszkrét logaritmus, Legendre és Jakobi szimbólum, kvadratikus reciprocitás, diofantikus egyenletek lokálisan és globálisan, Baker-módszer, Prímtesztek (Miller-Rabin, Solovay-Strassen, Wilson)
Számelmélet I. tárgy jegyzete lenne, de csak első óra anyagáig jutottam. Folytatás kétséges.
A korábban már linkelt tutorialos oldalról vettem az ötletet, hogy az Inkscape-pel csinálok diagrammot. Amúgy is kellett már valami módszer, hogy könnyebben át lehessen látni, mi mire épül, ezért a tárgyainkról csináltam egy diagrammot. Kissé kusza, de a célnak megfelel.
Ebben csak a kötelező tárgyak vannak, majd lehet csinálok egy bővebbet a választható tárgyakkal együtt.